Biográfia

Pálinkás Gergely gitáros, zeneszerző a hazai jazz élet elismert képviselője. Játszott Majsai Gábor zenekarában, de láthattuk Hernádi Judit és Heilig Gábor önálló estjeinek zenekarvezető-jeként is. Szerzőként jegyzett dalai mások mellett Kökény Attila, Micheller Myrtill és Majsai Gábor előadásában hallhatók.

​​Gergely 1969-ben született Vácott. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte szülővárosának zenei általános iskolájában. 12 éves koráig klasszikus zenét, hegedülni tanult. 16 évesen, autodidakta módon ismerkedett meg a gitárral és a könnyűzenével.

​​Elkötelezett híve a jazz, ezen belül is a smooth jazz zenei műfajnak, zenekarával a budapesti és vidéki jazz színpadok rendszeres vendége.

Pálinkás Gergelynek eddig két szólólemeze jelent meg: First Time (2016) és Boundaries (2017) címmel, mindkettő a Beagle Beat Records gondozásában. Az albumokon mások mellett olyan neves hazai muzsikusok működnek közre, mint Szendőfi Péter és Dörnyei Gábor dobos, Szappanos György basszusgitáros, Nagy Gergely "GERO" billentyűs valamint Micheller Myrtill és Czerovszky Heni énekesnők.

Biography

Jazz guitarist Gergely Pálinkás is a well-known name in Hungary’s jazz circles. As a band member and session player, he has played with such luminaries as Gábor Majsai, Judit Hernádi and Gábor Heilig, also serving as musical director for the latter two. As a composer, he has written for local pop star Attila Kökény, jazz songstress extraordinaire Myrtill Micheller and pop/jazz/latin vocalist Gábot Majsai.

​​Gergely was born in Vác, Hungary in 1969. He began to learn music at the age of six, studying classical violin for six years. He was 16 when he picked up the guitar, evolving into a self-taught jazz player over the years.

His playing style recalls that of George Benson and, as a devoted smooth jazz artist, Gergely is a frequent performer with his band on jazz stages throughout Hungary.

Gergely Pálinkás has released two records to date, titled First Time (2016) and Boundaries (2017) both on Beagle Beat Records. The albums feature such household names from the Hungarian and international jazz scene as drummers Péter Szendőfi and Gábor Dörnyei, bassist György Szappanos, keyboarder Gergely "GERO" Nagy and lead vocalists Myrtill Micheller and Heni Czerovszky.

 
 
 
Albumok
First Time
(2016)
Boundaries
(2017)

Az album az NKA támogatásával jött létre.

Fotók