Életrajz
A jazz, a pop, a funk és a lounge "vonzásában" alkotó Peet Project a fiatal hazai zenészgeneráció egyik legígéretesebb formációja. A zenekar lelke Ferencz Péter (Peet) hegedűs, zeneszerző és zenei producer, aki a hegedűt a szaxofonnal és a gitárral egyenrangú szólóhangszerként kezelve alakítja a szerzemények zenei irányát.
Péter 4 évesen kezdte klasszikus hegedű tanulmányait, ám hamar kiderült, hogy a számos siker ellenére nem a komolyzenében érzi igazán otthon magát. Könnyebben tanult hallás után, mint kottából, jobban vonzotta az improvizáció, mint a leírt zenei anyag interpretálása. Ezért aztán elkezdett könnyűzenei együttesekben is hegedülni, ami a hangszeres játék mellett a zeneszerzés és a stúdiómunka iránt is felkeltette érdeklődését. Erre az időszakra így emlékezik: "12-13 éves koromban felvetődött bennem a zeneírás és felvételkészítés ötlete. 15 éves koromban már egy kis home-stúdióban írtam felkérésekre zenéket a hip-hop, az r&b, a house és a pop műfajában. Mellette – ahogy időm engedte – elkezdtem gitáron és zongorán tanulgatni. Az évek során egyre tehetségesebb és nevesebb előadók kértek fel közös munkára, én pedig megpróbáltam egyre jobb és jobb anyagot gyártani." A gimnáziumban aztán zenei társat is talált ötletei megvalósításához a tehetséges billentyűs, Lőrincz Ádám személyében, akivel – zenei ízlésük azonossága révén – a zeneszerzésben is megtalálták a közös hangot. Első szerzeményeiket óriási lelkesedéssel fogadta környezetük, így sorra készítették a felvételeket, melyek közül a Pink Spirit a budapesti Jazzy rádió II. dalversenyén döntőbe is került. 2009-ben megkezdődtek az első lemez munkálatai, ám Ádám részvétele idő hiányában az élő koncertekre korlátozódott, így Péter Mits Marci szaxofonossal kezdett számokat írni. Marci számos ismert hazai zenekarban megfordult (Quimby, PASO, Unisex), játszott László Attilával, Romhányi Áronnal, Pély Barnával és Szendőfi Péterrel, jelenleg a Kodolányi János főiskola művésztanára, ahol improvizációt és zenei gyakorlatot tanít. Így nem kevés rutinnal a háta mögött csatlakozott Peet-hez és az immár Peet Project néven futó zenekarhoz.
Első közös munkájuk, a Be Free c. felvétel mesébe illő fogadtatást kapott, hiszen elnyerte a 90.9 Jazzy rádió 2009-es dalversenyének fődíját. A szerzemény felkerült a zenekar Pink Spirit címen megjelenő első EP-jére is, ahol lendületes, energikus hangvételével remekül egészíti ki a smooth jazz jegyében fogant kompozíciókat. A 2010. januárjában megjelent kiadvány másik kiemelt felvétele a Pély Barnabás közreműködésével megszólaló – és a James Brown-iskolát idéző – Funky Guy c. dal. A hazai megjelenés mellett az album a digitális zeneáruházakba is bekerült, így a világ szinte minden táján elérhető.
|
|
|
|
|
|
|
Peet Project
Stílus:
Pop-Jazz
Előadó váltás
Tekintsen meg másik előadót is!








