Mizar

Progresszív jazz-pop, zene a léleknek és a szellemnek.

Életrajz

A jazz harmóniavilágát, improvizatív jellegét és szerkezeti megoldásait a popzene dallam- és ritmusvilágával ötvöző Mizar zenekar 2002-ben alakult Sárközy Fanni (zeneszerző, ének, billentyűk), Schneider Péter (gitár, szájharmonika, szövegíró) és Pusztai Gábor (dobok, ütőhangszerek) részvételével. Mindhárom tag sokrétű tehetség: a Mizarban betöltött szerepe mellett Sárközy Fanni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakának klasszikus zongora tanáraként, Pusztai Gábor a Fesztiválzenekar ütőseként, Schneider Péter pedig televíziós szerkesztő-műsorvezetőként, grafikusként és webtervezőként is dolgozik.

Mégis, mindhármuk számára a Mizar az a sziget, ahol kompromisszumoktól mentesen kereshetik a művészi kiteljesedést. Pusztai Gábor ezt így fogalmazta meg:
„Hiszem, hogy olyan zenét sikerülhet létrehoznunk, mely spirituális, mély, őszinte, emellett közérthető, tartalmas és változatos – vagyis értékes.”

Megalakulása óta a zenekar 8 zenei versenyen összesen 18 díjat nyert, köztük a budapesti 90.9 Jazzy Rádió 2007-es dalversenyének fődíját. Első lemezük 2007-ben látott napvilágot „Leszek én…” címmel, mely komoly figyelmet kapott a rádióadóktól és a zenész szakmától. 2009. márciusában megjelenő új albumuk, a Natural Design még érettebb, még letisztultabb hangzással kívánja meglepni az igényes könnyűzenére fogékony zenerajongókat.

A Mizar honlapja itt, myspace oldaluk pedig itt érhető el.

Fotók: Gabelics Antal

Előadó váltás
Tekintsen meg másik előadót is!