Életrajz
Holló Aurél Móron született 1966-ban. Az alapfokú zenei tanulmányok után a Győri konzervatóriumban tanult ütőhangszeres játékot Váray Lászlótól és zeneszerzést Reményi Attilától, majd e két szakon végezte el a budapesti Zeneakadémiát 1984 és 1992 között.
Ebben az időszakban csatlakozott különböző kortárs zenei együttesekhez (Intermoduláció, Compensemble), majd 1988-ban a Tea elnevezésű, fiatal tehetségekből álló jazz-rock csapathoz. A Tea-korszakot az Amadinda ütőegyüttestől érkező felkérés zárta le 1991-ben. Az Amadindában betöltött szerepe mellett Aurél 1996 óta a budapesti Konzervatórium ütőtanára, és részben az Amadindával, részben attól függetlenül számos zenei projektben működik közre zeneszerzőként, hangszerelőként, ütőhangszeresként vagy zenei rendezőként. Írt szimfonikus nyitányt Presser Gáborral, hangszerelt Zorán számára, komponált zenét M. Tóth Géza animációs filmjeihez s zenei rendezőként is kipróbálta magát Sasvári Sándor Moments c. felvételénél.Az Amadinda együttes tagjaként végzett tevékenységét 2004-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Diszkográfia (ütőhangszeres előadóként):
- Fiatal Magyar Zeneszerzők Antológiája 2. / Hungaroton
- 180-as csoport 3. / Hungaropop
- TEA / Hungaroton-Gong
- felvételek az Amadinda ütőegyüttessel / Hungaroton Records, Teldec, Tzadik Records, BMC
- felvételek az UMZE kamaraegyüttessel / BMC, BIS
- felvételek Olgyay Gáborral / Olgyay Hangok Műjegyzék:
A Rák jegyében – zongorára
It’s like jazz! – kamaraegyüttesre
Prelüdök - zongorára
Népdalok – szopránhangra és kamaraegyüttesre
Sör és virsli – kamaraegyüttesre
Csillagzene – kamaraegyüttesre
Pan – elektronikus zene
Micimackó – vibrafonra és zongorára
3 tanulmány – két ütőhangszeresre
Ikarosz - kamaraegyüttesre
3 kísérőzene M.Tóth Géza animációs filmjeihez
(A hammerli patkányfogó; Falrajárók; Ikarosz VIII)
Presser Gábor - Holló Aurél: Nyitány - szimfonikus zenekarra
Presser Gábor - Holló Aurél: ParaBaletta - kamaraegyüttesre Az Amadinda együttes számára készült kompozíciók:
Zen Gardens
…for John…
A Birtday Song for Us
A manicheus álma / beFORe JOHN(3)
José / beFORe JOHN(5)
Váczi Zoltán - Holló Aurél: Fej, vagy Írás? / beFORe JOHN(4)
Váczi Zoltán - Holló Aurél: Hagyományok I-II. / beFORe JOHN(7)
További információk: www.amadinda.com, myspace.com. Fotók: Huszár Judit "Zoombabe"
|
|
|
|
|
Holló Aurél
Stílus:
Jazz Instrumental Pop
Előadó váltás
Tekintsen meg másik előadót is!






